Sziasztok!

Srácok, figyeljetek! Nagyon köszönöm annak, aki idáig elolvasta, de látom, hogy nem sok visszajelzést kapok, hogy folytassam-e.  Szóval, ha most nem fog összegyűlni minimum 3 komment, akkor sajnálom, de törölni fogom a blogot.

DE! Találtam egy tök jó angol nyelvű fanfiction-t és arra gondoltam, hogy ha érdekel titeket, akkor azt lefordítom nektek, mert nekem nagyon tetszik. :D Itt van a link, ha meg szeretnétek nézni az eredeti fanfictiont: http://www.wattpad.com/story/2538274-little-girl-one-direction-fanfiction

Annie xx

2. fejezet

 Sziasztok! Meghoztam a 2. részt, remélem, hogy tetszik! Woww... 60 oldalmegjelenítés?? Tudom, hogy nem sok, de nekem sokat jelent..., és köszönöm azt az egy rendszeres olvasót! :) Na de jó olvasást, és a komikért nem harapok! :D
Az ágyamon feküdtem, miközben az apró fekete foltot kezdtem el kémlelni.Elgondolkodtam olyan dolgokon is amiken eddig nem is volt időm. valójában az esti sztriptíztánc gondolkoztatott el nagyon. Őszintén sosem volt még abban részem, hogy egy személy által megbeszélt helyen kezdjek el táncolni. Kezdőként mindig csak egy-egy bárban léptem fel, az előadó, - táncosnevemmel.fogalmam sincs, hogy miként adjam elő magam egy születésnapi bulin, ahol egy velem egykorú srácnak kell táncolnom. Felálltam, majd a falon függő tükörhöz léptem. Karikás szemek, kócos haj, sápadt arc. egy halk morgással nyugtáztam a kinézetemet, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Az ágyamon fekvő telefonom képernyője villogni kezdett, Mikor a kezembe vettem a készüléket, mosolyogva láttam, hogy Cassey az.
- Hali Cass! - köszöntem levakarhatatlan vigyorral az arcomon, de amikor meghallottam barátnőm szipogó hangját, éreztem, hogy baj van.
- Lau... - tört ki sírásban, majd amikor éreztem, hogy lenyugodott, óvatosan rákérdeztem a dologra.
- Ki akarnak költöztetni a saját házamból. - mondta erősen megnyomva a "saját" szót.Igen... Cassey sem állt valami jól pénzügyileg, ahogy én sem... Csak ellentétben velem, ő a pénzét ruhára, elektromos kütyükre költi.
- Megmondtam, hogy egyszer ez lesz. - mondta a fejemet rázva. - Találunk rá megoldást! Ne aggódj! - tettem hozzá, ahogy hallottam Cass kétségbeesett hangját a vonal tulsó végéről.
- de ma el kell, hogy számoljak a pénzel, vagy különben kiraknak... - mondta idegességgel teli hangján. - Lau...kérlek segíts!
- Jó rendben! Gyere át, és megbeszéljük! - mondtam pár perc habozás után. Szia! - mondtam, de már csak a sípolást lehetett hallani, ami annyit jelent, hogy Cassey már úton is van hozzám.
Leültem a TV elé, egy gyümölcsös tea kíséretében, majd a Tv-re szegeztem a tekintetem. Hirtelen csengetés hallatszódott az ajtó felől, amit gyorsan ki is nyitottam.A barátnőm meggyötört arcával, és pirosra sírt szempárjával találtam szembe magamat. Mögé pillantottam és megláttam mögötte három hatalmas bőröndöt.
Kérdőn, felhúzott szemöldökkel fordultam Cass felé.
- Azt mondtam gyere át és megbeszéljük.... Nem azt, hogy költözz hozzám! - mondtam összehúzott szemmel.
- Tudom, de gondoltam vagy olyan kedves, megértő, aranyos.... - kezdte, de félbeszakítottam, majd a bőröndjeiért nyúltam. Megálltam a nappali közepén és egy sóhajtás kíséretében, majd belekezdtem a mondandómba.
- Figyelj! Amíg nem lesz meg az elegendő pénz, hogy befizesd a számlákat! Addig lakhatsz nálam, fent a vendégszobában.... DE nekem tudod, van munkám, és minden nap be kell járnom, és azért nem ajánlottam fel, hogy ideköltözz, mert egyedül kell, hogy itthon légy, és nem akarom, hogy unatkozz.... De szívesen felajánlom neked a vendégszobát! - mondtam szigorúan, de mosolyogva értem a végére. Cass egy nagyot bólintott, majd mintha az élete múlna rajta, erősen magához szorított. Miután elengedett egy hálás mosoly kíséretében felment, magával húzva a bőröndjeit...
A Tv előtt még mindig azon kattogott az agyam, hogy mibe menjek táncolni. Az órára pillantottam, és megdöbbenve láttam, hogy egy óra múlva indulnom kell.  Érezte, hogy a a kanapé besüpped mellettem, és Cass vigyorgó fejével találtam szembe magamat.
- Min gondolkozol? - kérdezte, majd a tévé távirányítójával kezdett el foglalatoskodni.
- Valójában, hogy miben menjek el táncolni... - mondtam, és a tévére néztem, ahol egy hülye szappanopera ment.
- Hova kell menned? - kérdezte Cass, mert kezdte egyre jobban izgatni ez a dolog.
- Egy 19 éves fiú szülinapi bulija... Ő nem tudja, mert egy haverja hívott megy, mint "meglepetés" - mondtam neki macskakörmöt rajzolva a meglepetés szónál.
- Van egy ötletem! Mi lenne, ha beöltözöl rendőrnek, és abban táncolnál? -  kérdezte Cass felhúzott szemöldökkel, és amikor látta. hogy mosolygok egy győztes mosoly kíséretében felállt, és a lépcső felé vette az irányt. - Hozom is!
Hátradőltem, és kipipáltam gondolatban a "ruhagondot", és már csak azon kell gondolkoznom, hogy hogyan kezdjem el majd a táncot....

1. fejezet

Sziasztok! Gondoltam felrakom az első részt, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket. Remélem majd tetszik! Jó olvasást! :) 
Ui.: Komikért nem harapok... :P  Annie xx

2013. január 31.

A nap erős fényére ébredtem, ami a szemhéjamon keresztül is éreztem. Felültem a kényelmes, puha ágyamban,
majd szemem elé raktam a kezemet, hogy el takarjam az erős napfényt. Az éjjeli szekrényemen pihenő ébresztőórára pillantottam,
majd megállapítottam, hogy bő 4 órát aludtam összesen. Belebújtam a mamuszomba, majd a lépcsőn lefelé vettem az irányt.
Sok dolog történt ebben az egy évben. elköltöztem otthonról, mivel nem bírtam tovább a szüleim örökös veszekedéseit.
Apa mindig az én pártomat fogta, amikor anya éppen megint fölhozta, hogy Nick miattam halt meg. Most egy saját kis lakásban élek
London gazdag negyedében. Hogy honnan volt nekem ennyi pénzem, hogy ideköltöztem? Tudom undorító dolog,
hogy egy olyan bárban dolgozom, ahol hagyom, hogy a férfiak a szemeiket a dekoltázsaimon legeltessék. De amikor nem bírtam tovább
otthon, muszáj voltam elköltözni, hogy legyen egy kis nyugalmam. Sok munkát kerestem, ahol nem kevést pénzt kapok, ekkor találtam rá
az interneten, hogy sztriptíztáncosokat keresnek. Azt gondoltam jó lesz, és megéri ez a sok pénz, de nem. Később rájöttem, hogy
gusztustalan dolog amit csinálok, de, hogy ki tudjam fizetni a számlákat, és tudjak magamnak élelmiszert venni, nem hagytam abba a
munkámat. Valójában a szüleimnek nem szóltam, hogy hol, és meddig dolgozom, mert valószínű, hogy ki is tagadnának a családból, hogy
sztriptíztáncos vagyok, ezért most úgy tudják, hogy a Sturbucks-ban dolgozom, mint eladó.
Mikor leértem a lépcsőn, a konyha felé vettem az irányt. A hűtőben tejért kutakodtam, de akármennyire is kerestem nem találtam. Egy
sóhaj közepette elindultam vissza a hálószobába, hogy felöltözzek. Mikor kész lettem, kifésültem hosszú barna hajam, ami
szétszórtan omlott le vállamon, majd a telefonom társaságában elindultam a legközelebbi supermarket felé. Hirtelen a bal farzsebem
rezegni kezdett, és kellett egy pár másodperc, míg rájöttem, hogy a mobilom csörög. Kivettem a zsebemből a készüléket, majd a fülemhez
emeltem.
- Lauren Jonson. Miben segíthetek? - kérdeztem illedelmesen, mert egy számomra ismeretlen számot jelzett a telefonom.
- Szia! Pete vagyok! Gyorsan be kéne jönnöd, mert mondanom kéne valamit. - mondta Pete, aki a sztriptízbárnak a vezetője, és egyben az én
főnököm is.
- Bocsi, de nem vagyok otthon! Éppen a boltba indulok! - világosítottam fel, majd raktam volna le a telefont, de Pete ezt megelőzve gyorsan
megszólalt a vonal túlsó feléről
- De ez nagyon fontos! Nagy összeget ajánlottak fel, és gondoltam neked ez úgy is jól jönne. - mondta kérlelő hangon, és egy kis habozás után
gyorsan rávágtam a választ.
- Oké! Máris ott vagyok! - mondtam, és - bár nem láttam - de éreztem, hogy ott lapul a győzedelmes vigyor az arcán. - Szia!
Befogtam gyorsan egy taxit, ami a megadott címhez máris odafuvarozott. Egy bő 10 perc alatt ott is voltunk, majd kiszálltam a kocsiból miután
odaadtam a pénzt a sofőrnek.
- Lauren! Végre itt vagy! - mondta Pete, majd leültetett a legközelebbi székre. - Vágjunk is bele a közepébe... Na szóval. itt volt nálunk egy
Adam Sparks nevű pasas, és megkérdezte, hogy Február 1-jére van-e szabad táncosunk... - mondta Pete és sejtelmes vigyorral az arcán. - És
azt mondta, hogy sok összeget fizetni annak a valakinek, aki el fog menni, és táncolni fog. - folytatta, majd kérdő tekintettel teljes testével felé fordult.
- Azt akarod mondani, hogy menjek el ahhoz a "valakihez" és táncoljak neki, és majd te odaadod a pénzt? - kérdeztem felhúzott szemmel, amire
egy bólintás volt a válasz. - Mit kéne csinálnom? - kérdeztem, miközben hátradőltem a kényelmetlen faszéken.
- Valójában ez az Adam nevű személy azt mondta, hogy a 19. szülinapra lesz "meglepetés". - mondta, és a meglepetés szónál macskakörmöt mutatva. - Azt
mondta, hogy sokat fizetne... - mondta, és kérlelő szempárját rám emelte.
- Oké, de kérem előre a pénzt, mert a számlák befizetésével is le vagyok késve... - mondtam egy megadó sóhaj kíséretével, majd felálltam a székről. - Mikor,
hánykor és hol?
Miután a főnököm lediktálta a helyszínt, és az időpontot, csodálkozva láttam, hogy ez mind holnap lesz.
- Tudom, hogy későn szóltam, de nem akartam megzavarni a hétvégédet... - mondta egy bocsánatkérő gesztussal, amit egy szemforgatással jutalmaztam.
Majd hirtelen eszembe jutott valami, ami még fontos lesz a holnapi napon.
- Pete! Hogy hívják a szülinapost? - kérdeztem a belső ajkamat harapdálva, miközben gondolkozó szempárját fürkésztem.
- Ömm... Igen! Megvan! Harry Styles...

Prológus

Hali Mindenkinek aki idetévedt! :P Ez az én saját kitalált történetem, ami remélem mindenkinek tetszeni fog... Még nem hoztam meg az első részt, csak egy kis "prológussal szeretnék kedveskedni nektek. :) Ha tetszik, gyere vissza máskor is, vagy komizz!! :) Jó olvasást! ~Annie~

2011. május 19.

Érzem, ahogy a hűvös szél simogatja az arcomat, de ez nem tántorít el attól, hogy itt legyek. A forró könnycseppek szaporán peregnek le az arcomon, amiket folyamatosan törlöm le, annak ellenére, hogy senki se látja. Itt térdelek annak a sírja előtt akit a legjobban szerettem...De itt hagyott... Amikor a legnagyobb szükségem volt rá, itt hagyott, és soha többé nem néz rám, és nem tud  segíteni, amikor valami rosszat csináltam... Minden az én hibám! Ha aznap nem kiabálok vele, és nem engedem el, akkor talán még itt lenne köztünk...
- Sajnálom! - suttogtam erőtlen hangon, majd a sírjára dobtam az egy szál rózsát, aminek landoláskor az egyik vörös szirma leesett. Hirtelen egy gyengéd kézfejet éreztem a vállamra simítani. Hátrafordultam és apám sajnálkozó tekintetével találtam szembe magamat. Karjaiba vetődtem, majd erős karjaiba zárt. Lassan, és halkan zokogni kezdtem.
- Hiányzik! - suttogtam elcsukló hangon mellkasába, és erősítettem szorításomon.
- Kicsim, hidd el nekem is hiányzik! Mégis csak a testvéred volt! - mondta, majd eltolt magától és mélyen belenézett a szemembe. - Gyere! Menjünk haza!  - mondta és a temető kapujához kezdett húzni.
Az autó ablakán néztem a mellettünk elsuhanó fákat, bokrokat és mezőket. Néhol felbukkant egy-két nyúl, vagy éppen veréb. Egy kétemeletes bézsszínű épület mellett álltunk meg, ahol anya már az ujjait tördelve várt minket.
- Lauren, kislányom! Mondtam, hogy ne menj el egyedül sehova! - mondta anya szigorral teli hangjával, de amikor meglátta a sírástól vörös szememet, arcvonásai megenyhültek.  Vettem egy pillantást apára, aki megfeszülve figyelt minket. Nem volt valami jó viszony anyám és köztem. Amikor a testvérem Nick meghalt, anya engem hibáztatott... Tudom, hogy hibáztam, de azért nekem elég rosszul esett, hogy a SAJÁT anyám elennem van. Apa mindig mellettem volt, és támogatott mindenben. Amikor anya teljesen ellenem fordult, voltak olyan pillanatok, amikor anya és apa miattam veszekedtek, és már a válás küszöbén jártak... Ekkor elbeszélgettem a szüleimmel hatszemközt, és azóta anya próbál közeledni felém... A szobám felé vettem az irányt, ahol a sötétség uralkodott. A redőnyöm lehúzva, a takaróm valahol az ágy lábánál feküdt lerúgva. Az ajtó melletti szekrényemen elborulva feküdtek a könyvek, amiket még "anno" olvastam. Majd megpillantottam az éjjeliszekrényemen a közös képünket. Boldogok voltunk... Boldogok voltunk, és szerettük egymást. Arra eszméltem fel, hogy a sós könnycseppek marják az arcbőrömet. Gyorsan letöröltem őket, majd az ágyam alatti "kacatok" nevű dobozomba raktam a képünket. Lassan rámásztam az ágyra, és a plafont kezdtem el pásztázni. Hirtelen magával ragadott az álom, és ólomsúlyként nehezedett el a szemem.


Hát ez lett volna a prológus... +2 komi után hozom az első részt! !! :D :P