1. fejezet

Sziasztok! Gondoltam felrakom az első részt, hogy felkeltsem az érdeklődéseteket. Remélem majd tetszik! Jó olvasást! :) 
Ui.: Komikért nem harapok... :P  Annie xx

2013. január 31.

A nap erős fényére ébredtem, ami a szemhéjamon keresztül is éreztem. Felültem a kényelmes, puha ágyamban,
majd szemem elé raktam a kezemet, hogy el takarjam az erős napfényt. Az éjjeli szekrényemen pihenő ébresztőórára pillantottam,
majd megállapítottam, hogy bő 4 órát aludtam összesen. Belebújtam a mamuszomba, majd a lépcsőn lefelé vettem az irányt.
Sok dolog történt ebben az egy évben. elköltöztem otthonról, mivel nem bírtam tovább a szüleim örökös veszekedéseit.
Apa mindig az én pártomat fogta, amikor anya éppen megint fölhozta, hogy Nick miattam halt meg. Most egy saját kis lakásban élek
London gazdag negyedében. Hogy honnan volt nekem ennyi pénzem, hogy ideköltöztem? Tudom undorító dolog,
hogy egy olyan bárban dolgozom, ahol hagyom, hogy a férfiak a szemeiket a dekoltázsaimon legeltessék. De amikor nem bírtam tovább
otthon, muszáj voltam elköltözni, hogy legyen egy kis nyugalmam. Sok munkát kerestem, ahol nem kevést pénzt kapok, ekkor találtam rá
az interneten, hogy sztriptíztáncosokat keresnek. Azt gondoltam jó lesz, és megéri ez a sok pénz, de nem. Később rájöttem, hogy
gusztustalan dolog amit csinálok, de, hogy ki tudjam fizetni a számlákat, és tudjak magamnak élelmiszert venni, nem hagytam abba a
munkámat. Valójában a szüleimnek nem szóltam, hogy hol, és meddig dolgozom, mert valószínű, hogy ki is tagadnának a családból, hogy
sztriptíztáncos vagyok, ezért most úgy tudják, hogy a Sturbucks-ban dolgozom, mint eladó.
Mikor leértem a lépcsőn, a konyha felé vettem az irányt. A hűtőben tejért kutakodtam, de akármennyire is kerestem nem találtam. Egy
sóhaj közepette elindultam vissza a hálószobába, hogy felöltözzek. Mikor kész lettem, kifésültem hosszú barna hajam, ami
szétszórtan omlott le vállamon, majd a telefonom társaságában elindultam a legközelebbi supermarket felé. Hirtelen a bal farzsebem
rezegni kezdett, és kellett egy pár másodperc, míg rájöttem, hogy a mobilom csörög. Kivettem a zsebemből a készüléket, majd a fülemhez
emeltem.
- Lauren Jonson. Miben segíthetek? - kérdeztem illedelmesen, mert egy számomra ismeretlen számot jelzett a telefonom.
- Szia! Pete vagyok! Gyorsan be kéne jönnöd, mert mondanom kéne valamit. - mondta Pete, aki a sztriptízbárnak a vezetője, és egyben az én
főnököm is.
- Bocsi, de nem vagyok otthon! Éppen a boltba indulok! - világosítottam fel, majd raktam volna le a telefont, de Pete ezt megelőzve gyorsan
megszólalt a vonal túlsó feléről
- De ez nagyon fontos! Nagy összeget ajánlottak fel, és gondoltam neked ez úgy is jól jönne. - mondta kérlelő hangon, és egy kis habozás után
gyorsan rávágtam a választ.
- Oké! Máris ott vagyok! - mondtam, és - bár nem láttam - de éreztem, hogy ott lapul a győzedelmes vigyor az arcán. - Szia!
Befogtam gyorsan egy taxit, ami a megadott címhez máris odafuvarozott. Egy bő 10 perc alatt ott is voltunk, majd kiszálltam a kocsiból miután
odaadtam a pénzt a sofőrnek.
- Lauren! Végre itt vagy! - mondta Pete, majd leültetett a legközelebbi székre. - Vágjunk is bele a közepébe... Na szóval. itt volt nálunk egy
Adam Sparks nevű pasas, és megkérdezte, hogy Február 1-jére van-e szabad táncosunk... - mondta Pete és sejtelmes vigyorral az arcán. - És
azt mondta, hogy sok összeget fizetni annak a valakinek, aki el fog menni, és táncolni fog. - folytatta, majd kérdő tekintettel teljes testével felé fordult.
- Azt akarod mondani, hogy menjek el ahhoz a "valakihez" és táncoljak neki, és majd te odaadod a pénzt? - kérdeztem felhúzott szemmel, amire
egy bólintás volt a válasz. - Mit kéne csinálnom? - kérdeztem, miközben hátradőltem a kényelmetlen faszéken.
- Valójában ez az Adam nevű személy azt mondta, hogy a 19. szülinapra lesz "meglepetés". - mondta, és a meglepetés szónál macskakörmöt mutatva. - Azt
mondta, hogy sokat fizetne... - mondta, és kérlelő szempárját rám emelte.
- Oké, de kérem előre a pénzt, mert a számlák befizetésével is le vagyok késve... - mondtam egy megadó sóhaj kíséretével, majd felálltam a székről. - Mikor,
hánykor és hol?
Miután a főnököm lediktálta a helyszínt, és az időpontot, csodálkozva láttam, hogy ez mind holnap lesz.
- Tudom, hogy későn szóltam, de nem akartam megzavarni a hétvégédet... - mondta egy bocsánatkérő gesztussal, amit egy szemforgatással jutalmaztam.
Majd hirtelen eszembe jutott valami, ami még fontos lesz a holnapi napon.
- Pete! Hogy hívják a szülinapost? - kérdeztem a belső ajkamat harapdálva, miközben gondolkozó szempárját fürkésztem.
- Ömm... Igen! Megvan! Harry Styles...